Együtt a Börzsönyben

Gyülekezeti csendesnapok, Királyháza

Augusztus elején (8-10.) között a miskolc és a kistokaji metodista gyülekezet három közös napot töltött el együtt a Börzsöny szívében, a Királyházi Turistaházban és környékén.

Maga a helyszín is illett az elcsendesedéshez, a közös gyülekezeti együttléthez. Diósjenő és Kemence között, az erdei út mellett található a Királyházi Turistaház. A természet hangjai és néhány átutazó autó hangján túl semmi nem zavarja meg a világ zajától elvonulni kívánó embert.

“Együtt a Börzsönyben” bővebben

MIÉRtt 2019

2019. június 28-30. között a IV. MIÉRtt Fesztivált rendezték meg Miskolcon. A szervező 11 közösség azok az Aliansz – Magyar Evangéliumi Közösséghez tartozó helyi gyülekezetei voltak, amelyek lelkipásztorai havonta rendszeresen találkoznak közös imádságra. 

“MIÉRtt 2019” bővebben

“Nyári szünet”

Elérkezett a nyári szünet a miskolci és a kistokaji bibliaórás csoportokban. Hagyományteremtő módon Kistokajban zártuk az idei “évadot”.

Lelkészünk Jézus követésével kapcsolatban hozta az evangélium üzenetetét. Aki Jézust követi, az megküzd csalódásaival, és mestere közelében átformálódik. Sok énekléssel, beszélgetéssel és imaközösséggel zártuk az alkalmat. Utána kezdődött a kerti party, ahol közös étkezéssel, beszélgetéssel és játékkal töltöttünk el egy egész délutánt.

Folytatás szeptemberben. Kistokajban szerdánként 14.45-kor, Miskolcon pedig 17.00-kor tartjuk alkalmainkat.

Körzeti Konferencia Miskolcon

2018. február 28-án tartották éves közgyűlésüket a Miskolc körzethez tartozó metodista gyülekezetek. Miskolc, Kistokaj és Alsózsolca gyülekezeti elöljárói a szuperintendens elnöklésével tekintettek vissza együtt az elmúlt esztendőre, és terveztek a következő évre. 

A találkozó választókonferencia is volt, ahol a gyülekezetek a következő négy esztendőre megválasztották elöljáróikat és tisztségviselőiket.

A lelkészi jelentés ide kattintva elolvasható. 

Ökumenikus imahét 2018.

Image result for ökumenikus imahét 2018 miskolc

2018. január 21-28. között tartják a Miskolc belvárosi egyházak ökumenikus imaalkalmukat. 

A részletes program ide kattintva elérhető. 

A szervezők nevében szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

 

Aliansz imahét Miskolcon

2018. január 8-13. között az Aliansz imakör miskolci keresztény gyülekezetei ima- és igealkalmakat tartanak Miskolcon. A hétfőtől szombatig tartó eseménysorozat alkalmai este 6 órakor kezdődnek. A szervezők nevében szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. 

A részletes program ide kattintva elérhető. 

Találkozás a nyíregyházi gyülekezettel

Augusztus 27-én találkozott – idén Nyíregyházán – szokásos nyár végi csendesnapján a nyíregyházi, a miskolci, a kistokaji és az alsózsolcai gyülekezet testvérisége. A délelőtti istentiszteletet kiscsoportos beszélgetés, majd pedig ebéd követte. A közel 100 résztvevő délután Granville Pillar észak-ír énekes bizonyságtételét hallgathatta meg. Reménység szerint jövőre újra találkozunk!


További fényképek >>>