Látványterverk új templomunkról

Eddig még nem mutattuk meg szép új templomunk látványterveit, most végre feltöltünk blogunkra néhányat. A képeken 1. a templom frontja, 2. madártávlatból a templom és a lelkészlakás épülete, 3-4. a templom belső tere látható.

 

Regionális csendesnap augusztus 24.

Augusztus közepén a Miskolci és a Nyíregyházi Körzet idén is találkozót szervez: augusztus 24-én Nyíregyházán fog találkozni a két gyülekezet közössége. 20-án, Szent István napján, Miskolcon és környékén több társadalmi rendezvénybe is bekapcsolódik közösségünk.

Évi konferenciai támogatás

Egyházunk 76. Évi Konferenciájának egyik legfontosabb döntése volt, hogy az egyház lelki és anyagi támogatásáról biztosította a Miskolci Körzetet az új templom építésének ügyében. Az elkövetkező konferenciai évben az Egyháztanács megkezdi az építkezés megkezdésének előkészítését. A konferencia újra választotta Csernák István szuperintendenst, aki újabb 2 éven keresztül, 2010-ig vezetheti egyházunk szolgálatát.

Évi Konferencia 2008

2008. április 9-12 között zajlik a Magyarországi Metodista Egyház 76. Évi Konferenciája Szolnokon. Az Évi Konferencia egyházunk legfelsőbb fóruma, melyen dr. Patrick Streiff svájci püspökünk elnököl.

A miskolci gyülekezet születése

A Miskolci Körzet története 1923-ban kezdődött, amikor az első személyek tagságra jelentkeztek a metodista egyházba. Miskolc három éven keresztül a Nyíregyházi Körzet “fíliája”, 1926-tól azonban már önálló körzet, saját lelkésszel. Ismerje meg a gyülekezet születésének történetét Vigh Bence A miskolci metodista gyülekezet kialakulása és első évei című (pdf-ben letölthető: 1. rész, 2. rész) tanulmányából, amely a gyülekezet életének legelső éveit mutatja be. A tanulmány a Metodista Ifjúsági Közösségek Szövetségének lapjában, a MIX-ben jelent meg 2008 febrárjában és márciusában.

Tiszaliget 2008

A 2008-as Országos Családi Táborunk helye és időpontja: Szolnok-Tiszaliget, 2008. július 1-6. A jelentkezés már megkezdődött, a részletekről érdeklődjön a körzet lelkészénél. A tavalyi táborunk jubileumi alkalom volt: 10 éve kezdte egyházunk az országos családi táborok szervezését. A fotón a tábor egyik koncertjének miskolci zenésze: Kormos Márk.
szaxi

Esterházy Kórus

A Wesley Egyházi Szövetség Charles Wesley születésének 300. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartott egyházunk óbudai központjában 2007. november 25-én, szombaton. Ebből az alkomból fellépett körzetünk kórusa is, az Esterházy Kórus, melynek vezető karnagyai Szuhánszky Tamás és Szuhánszkyné L. Erzsébet.emleknap_esterhazy

Helyi lelkész beiktatása – Erdei-Nagy László

Helyi lelkész beiktatás
Szeptember 19-én körzetünkben került sor egyházunk első cigánylelkészének beiktatására Alsózsolcán. A megalapításának 55. évfordulóját ünneplő gyülekezetben a tanulmányait 2007 nyarán befejező Erdei-Nagy Lászlót Csernák István szuperintendens helyi lelkészként iktatta be szolgálati helyére.

Évi Konferencia 2006

Egyházunk 74. Évi Konferenciája (2006 áprilisában) Miskolcon az Avas tetején működő Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban került megrendezésre. A Miskolci Körzet megalakulásának 80. évfordulóján megrendezett konferencia nyitó- és záróistenttiszteletére a gimnázium mellett található Isteni Ige Jezsuita Plébánia templomában került sor.