Különleges élményben volt újra része az Alsózsolcai Metodista Kórusnak: 1993 után húsz esztendővel újra elutazott egy majdnem 25 fős csoport a Pest megyei Abonyba evangélizálni. 20 évvel ezelőtt ennek a munkának a nyomán indult az abonyi misszió, most pedig egy új metodista közösség működik ebben a városban. Október 25-én pénteken érkeztek a résztvevők, 26-án szombaton egy közösségi napot tartottak, 27-én vasárnap pedig hálaadó ünnepeken szolgáltak Szolnokon és Abonyban is. Előbbi helyen úrvacsorával, utóbbi helyen tagfelvétellel. Van miért hálát adni Istenünknek! A videók a szolnoki imateremben készültek!
Missziós bevetés Kistokajban
Az Emberfiának van hatalma! címmel augusztus 1-4. között dr. Hecker Frigyes hirdette Isten öröm üzenetét a Wesley utcai metodista kápolnában Kistokajon. A kápolna esténként megtelt, nagy örömünkre sok-sok új arccal, vendégekkel.
Szabadtéri istentiszteletek!
Május óta havonta egy alkalommal tartunk szabadtéri istentiszteleteket Alsózsolcán, Erdei-Nagy László helyi lelkész vezetésével. A nagy érdeklődéssel kísért alkalmakat a legelesettebbek között a tanyai városrészben tartjuk.
Pécsi Evangélizáció
Advent első vasárnapját megelőzően a Pécsi Körzetben evangélizációt tartottak, november 27-től 29-ig. Az evangélizáción lelkészünk, Szuhánszky István szolgált. Az alábbi képek a pécsi gyülekezetben készültek.