Heti gondolatok – 2015 Húsvét utáni második vasárnap – 04.19.
“Aki a holtakat megeleveníti, és azokat amelyek nincsenek, előszólítja mint meglévőket.”
(Róma 4,17)
Mit jelent ez? Azt, hogy Isten azt mondja nekem: A te szívedből meg akarom mutatni neked azt, amit nem látsz, szeretném elővenni neked azt, ami el van rejtve, be van bugyolálva, szeretném megmutatni neked azt, ami nem látható a számodra, előszólítom azt, ami nem nyilvánvaló, mintha nyilvánvaló lenne, mintha valós lenne, mintha létezne. Milyen nehéz lenne, egy olyan Istennel járni, aki azt mondja nekem:
Én nagyon örülök, hogy megtértél, ….valamikor, ….. én nagyon örülök, hogy az én gyermekem vagy, ugyan ilyen fogsz maradni egész hívő éltedben, mostantól semmi nem változik, majd egy napon valamikor eljövök érted….
Nem! A mi Istenünk nem ilyen Isten.
Azt olvastuk, hogy Ő előhozza a láthatókat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket. És tovább mondja nekem:
“Van egy elhívásom a számodra, adtam neked ajándékokat, a feltétlen szeretet ajándékát, a hit ajándékát, a hűség ajándékát, a megbocsájtás ajándékát, a könyörület ajándékát,…. (én öt dolgot soroltam fel, de az igében az van, hogy ő mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való) Ezeket mind adtam neked, és ezek mindegyike, ha nem is látható még benned, de ott van, mert én azt odaadtam neked, én azokkal már megajándékoztalak, és én elő akarom hívni a szívedből mint meglevőket. Elő akarom hívni ezeket a dolgokat, amik most még nem nyilvánvalók, úgy mintha nyilvánvaló lenne.”
Isten elő akarja ezeket hívni, mint valós dolgokat, élő létező dolgokat, úgy hogy ezek mindenki számára nyilvánvalóak legyenek.
Miért tudja ezt megtenni?
Mert az ő szava hatalmas!
Mert az ő szavának ereje van!
Mert az ő szavának teremtő ereje van!
Ő ad nekem ajándékokat – előhívja az én szívemből mint meglevőket -.
Miért?
Milyen célból?
Mire adja nekem ezeket?
A szolgálatra a törődésre, az igére, az emberekre, a kommunikációra a munkatársaimmal. Isten nem azt mondja nekem, hogy itt van egy kör és járjál ebben egész életedben, körbe-körbe. Ez biztonságos, egyszerű, és kihívás mentes, Én itt vagyok veled, és minden rendben lesz. Néha kívánjuk ezt, mert nem szeretnénk új utakra menni Istennel. Én magam olyan természetű vagyok, hogy nem szeretem az új dolgokat, csak a megszokottban szeretek járni, nem szeretem az új könyvelési programokat, az új közjegyzői papírokat, amiket új fajta módon kell kitölteni. Istennel nem így működik, ő hív engem új utakra, új kalandra Ő vele, úgy, hogy előhívja az én szívemből azokat a dolgokat, amik még most nem láthatók.
Új utakra akar engem hívni a kapcsolataimban, a gyülekezeti életemben, a szolgálatomban, a személyes életemben, a szívemben. Isten mindig tud adni valamit, ami mindig új, valamit ami élő. Ezen az úton tanítani akar engem, én számíthatok rá, ő vezetni akar engem, nekem csak rá kell bízni magam.
Imádkozzunk azért, hogy Isten szólítson elő belőlünk valamit, amit még eddig nem láttunk, amit ő már ide adott, ott van a szívemben, ami még eddig nem lett nyilvánvaló.
Ő M E G T EH E T I !
Úgy legyen.
Heti gondolatok – 2015 Húsvét utáni első vasárnap – 04.12.
“Elközelítének pedig a faluhoz, a melybe mennek vala és ő úgy tőn, mintha tovább menne. De kényszerítették őt, mondván: Maradj velünk mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott! Bement azért, hogy velük maradjon. És lőn, mikor leült velük, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá. És megnyilatkoztak az ő szemeik és megismerték őt, de ő eltűnt előlük.”
( Lukács 24. 28-31) Ebben a pár versben kései felismerést látunk. Későn felismerni a lehetőséget, későn felismerni egy személyt későn felismerni hogy minek van itt az ideje. későn felismerni, valamit, ami fontos lett volna. Ez a történet, ez ilyen. Nem vették észre, hogy Jézus az, csak később visszanézve és megnyilatkoztak a szemeik, amikor megtörte a kenyeret, és megismerték őt, de ő eltűnt a szemük elől. Annyira érdekes ez nekem, mert velem is előfordulhat, hogy megyek végig az életemen, és lehet hogy Isten vezet engem, konkrétan, lépésről lépésre. Kinyit előttem ajtókat, bezár előttem más ajtókat, és az egészet úgy élem meg, hogy az életem, egy kudarc, az életem egy csalódás.
( Lukács 24. 28-31) Ebben a pár versben kései felismerést látunk. Későn felismerni a lehetőséget, későn felismerni egy személyt későn felismerni hogy minek van itt az ideje. későn felismerni, valamit, ami fontos lett volna. Ez a történet, ez ilyen. Nem vették észre, hogy Jézus az, csak később visszanézve és megnyilatkoztak a szemeik, amikor megtörte a kenyeret, és megismerték őt, de ő eltűnt a szemük elől. Annyira érdekes ez nekem, mert velem is előfordulhat, hogy megyek végig az életemen, és lehet hogy Isten vezet engem, konkrétan, lépésről lépésre. Kinyit előttem ajtókat, bezár előttem más ajtókat, és az egészet úgy élem meg, hogy az életem, egy kudarc, az életem egy csalódás.
Hol van Isten? Miért nem adja meg, amit kérek? – kérdezgetem.
Ez a veszély mindannyiunk életében megvan, hogy megyünk egy úton, és azt mondjuk: hát ennek semmi értelme, ennek semmi haszna, ez nem vezet sehova. és lehet hogy mindvégig Isten lépésről lépésre vezet minket, hogy az a bezárt ajtó, az egy nagyszerű dolog Isten tervében. Nekünk nem az adatott, hogy az életünk minden részlete felett hatalommal tudjunk dönteni. Lehet hogy nem ezt az üzenetet szeretném hallani, lehet hogy az én kis szívem azt az üzenetet szeretné hallani: “ha nagyon hiszel, minden a tiéd lesz”.Nem az adatott nekünk hogy mindent eldönthessünk, hogy mindent meghatározhassunk, hogy mi ki tudjuk nyitni az összes ajtót, magunk előtt, és mi dönthessük el, hogy mi lesz zárva előttünk.
De az adatott nekünk, hogy felismerjük az Ő jelenlétét, /nehogy úgy járjunk mint a tanítványok, / az adatott nekem, hogy felismerjem Őt, hogy lássam Őt, hogy keressem Őt, hogy találkozhassam vele. És ha felismerem Őt, azt hogy itt van velem, akkor azt is felismerem, hogy Ő zárta be azt az ajtót, és a másikat Ő nyitotta ki, /amiről én nem is álmodtam/ és rájövök, hogy itt volt velem végig
az úton. és akkor azt mondhatom:U R A M T E V A G Y I T T !
De az adatott nekünk, hogy felismerjük az Ő jelenlétét, /nehogy úgy járjunk mint a tanítványok, / az adatott nekem, hogy felismerjem Őt, hogy lássam Őt, hogy keressem Őt, hogy találkozhassam vele. És ha felismerem Őt, azt hogy itt van velem, akkor azt is felismerem, hogy Ő zárta be azt az ajtót, és a másikat Ő nyitotta ki, /amiről én nem is álmodtam/ és rájövök, hogy itt volt velem végig
az úton. és akkor azt mondhatom:U R A M T E V A G Y I T T !
És milyen öröm így végig élni az életem, így látni, Őt, és így gondolkodni a szívemben! Az életemben lehetnek céljaim, terveim, de mindezek felett az Isten jelenléte az első, és központi dolog a szívemben az életemben. Akkor ez az, ami békességet hoz, minden más területen.
Megyek az úton…… az előbb még azt hittem, hogy magányos vagyok, mert bezáródott előttem egy ajtó, de most már látom, hogy te itt vagy velem, és ennek a zárt ajtónak és értéke van. Urunk köszönjük Neked a Te jelenlétedet, a Te bátorításod, Te vagy, aki személyesen megérintesz bennünket, és tovább vezetsz minket az úton.
Heti Gondolatok – 2015 Húsvét – 04.05
“És lőn, amikor ő letelepedék a házban, ímé sok vámszedő és bűnös jött oda és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványival az asztalhoz.” (Máté 9,10. )
Jézust asztalközösségben látjuk. Kikkel? Azokkal, akik jöttek hozzá. Jöhettek a farizeusok , Jézus körül ott voltak a tanítványai, volt köztük halász, voltak prostituáltak, voltak iszákosok, emberek, akik nyomorultul eltolták az életüket. Voltak adószedők, akiket senki nem szeretett, mindenki gyűlölt. Egyik oldalán ült egy halász, a másik oldalán egy adószedő. és a tanítványok között ott volt Júdás is, aki elárulta őt. Mindenki ott lehetett körülötte, aki csak jött. Ez az asztal a kegyelem asztala volt, mert Jézusból a kegyelem áradt ki feléjük. Jézus nem megalkudott, nem elítélte őket, nem elemezte őket:
… te ilyen vagy… vagy olyan vagy. Majd ha ezt vagy azt már megtetted, eddig, vagy odáig eljutottál aztán gyere hozzám….
Nem!
Jézus mindenkit befogadott, szeretettel szolgált feléjük, és ez az, ami megváltoztatta az életüket. Mondhatom azt is, hogy ez nagyon szép, de nekem mi közöm van ehhez, hisz ez 2000 évvel ezelőtt történt. miben éritnt ez engem, hogy kapcsolódhatok én ehhez? Jézus Krisztus meghalt, és fel is támadott, és az élő Jézus Krisztussal ez az asztalközösség ma is létezik. Ez az asztalközösség Jézussal itt van velünk, /Kijavítom ezt a mondatot, úgy, hogy ez az asztalközösség itt lehet velünk. Ebbe az asztalközösségbe vagyok elhíva. és a meghívás nekem is szól. Ő mindent megtett azért, hogy ez az asztalközösség ne csak ott azokkal az emberekkel legyen lehetséges, hanem ma és személyesen velem is. Egy terített asztalhoz hív engem, de ez nem egy olyan vendégség, ahol én azért megyek hogy jól érezzem magam, hogy szórakozzak, ez nem az az asztalközösség, ahol minden rózsaszín, és minden elvont, és kellemes és minden nagyszerű. Ez az a hely, ahol Jézus megszólít engem az asztalnál, a beszélgetések közben, odafordul hozzám, és beszél hozzám személyesen, és felfedi az én szívemnek a titkait, és rákérdez dolgokra, és rámutat dolgokra. Azt mondja, az ige, hogy “az ő szava élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek az ízeknek és velőknek megoszlásáig, és megítéli a szívem indulatait.” Ő nem azért ül le velem az asztalhoz, hogy én ott csak úgy jól érezzem magam, hanem ő helyére akarja tenni a dolgokat. Azokat is amikre én azt mondtam, valamikor régen történt dolgokra, “lépjünk tovább” amikről én azt mondom, hogy azzal már nem akarok foglalkozni, az már régen volt. De azt is tudja, az asztalnál ülve, hogy az én szívemet mi égeti. Én pedig úgy gondolom, hogy ő azzal úgy sem foglalkozik. De ő tudja, hogy én mi felől aggódok, és rákérdez. És én beszélhetek erről vele.
– Jézussal ez az asztalközösség létezett 2000 évvel ezelőtt, – létezik ma is, – és meglesz a mennyben is. – Miért?….. mert ez az asztalközösség örök. I.Kor 10.21.
“Nem lehettek az Úr asztalának, és az ördögök asztalának a részesei.”
Miről szól ez? arról, hogy én melyik asztalról eszem? Én döntök hogy hol eszem. Én döntöm el, hogy melyik helyre megyek enni. Júdás fizikailag ott ült az Úr asztalánál, de nem az Úr asztaláról evett, hanem kizárta onnan saját magát. Ha az ő asztalánál eszem, akkor van valami amit tovább adhatok az én környezetemnek, de ha a másik asztalhoz megyek, az félrevezet engem. Nekem ezen a húsvéton, a csütörtöki rövid kicsi útmutató ige volt a legfényesebb:
J E R T E K E L, M E R T I M M Á R M I N D E N K É S Z!
Ő mindent elkészített, mindent megtett azért hogy ez asztalközösség ma is elő legyen vele, Meghalt, és fel is támadott. Az ő szíve vágyik a velem való élő asztalközösségre. Uram segíts, minden nap a te asztalodat választani. Vond a szívünket ebbe a közösségbe.
– Kormos Jánosné